MASSZÁZSOK

A MASSZÁZS MINT ÉRINTÉS TERÁPIA

/SZERETET MASSZÁZS/

 

Az “érintés művészete”, de egész nyugodtan hívhatjuk testi tápláléknak, lelki támogatónak.
Számomra ez szerelem és aki már tapasztalta ,az tudja hogy, hatására, hogyan változik testileg, lelkileg.
Gyermekként teljesen természetes, hogy az Anyukád megsimogat biztosítva számodra a biztonságot, a közelséget. Felnőttkorban ez a fajta testi kontaktus egyre ritkább, míg végül már csak a szexuális érintkezésben merül ki. Az emberekben egyfajta hiányérzet alakul ki. A rossz házasság, az egyedüllét, az időskori magányból adódóan nagyon sok ember nem kapja meg a szeretetteli érintést senkitől sem. A hétköznap terhei, a konfliktusok, feszültségek, a rengeteg tenni való mellett telnek el a napok és a szeretet és figyelem hiánya nem is tudatosodik bennünk, csak pótcselekvések formájában. A test viszont megjegyzi, különböző tüneteket produkál, így jelzi nekünk azt ,hogy hiányérzete van!
Manapság egyre több ember vágyik arra,hogy megtapasztalja az érintés csodálatos erejét,ami megszólítja a lelket,”pótolja a szeretetet”,
és megadja a test számára, a sejteknek az öngyógyító folyamatok beindítását.
A szeretet masszázs erről szól.
Minden masszázstechnikának meg van a saját hatásrendszere, melyik mire jó, mire hatásos. Nem csak izmokat kell megdolgoztatni, vagy a vérkeringést fokozni, hanem gondoskodni kell az emberi test-lelki jólétéről is.
Nem könnyű szakma/Bár nekem HIVATÁS/, és nem is való mindenkinek, ugyanis hatalmas a felelősség, mert nem mindegy, hogy hogyan érintünk!
Kell hozzá rengeteg energia és a másik ember iránti szeretet. A vendég saját bőrén tapasztalja meg mindazt, amit a masszőr érez, miközben kezeli. Nem elég csak a technikai tudás, szükség van a teljes ráhangolódásra is. A masszőr mikor kezel, nem csak a vendégét kezeli, hanem egy kicsit önmagát is.
.
INTIM/Lingam/ MASSZÁZS
Bővebb információ a masszázsoknál.
 Az intim-masszázs egy gyógyító folyamat, ami segíthet közelebb kerülni a saját testünkhöz, magasabb szintre emelni az intimitásra való nyitottságunkat és feldolgozni szexuális elakadásokat, vagy akár traumákat is.Miközben a testkultúra és masszázs, az intim higiénia és egészségkultúra virágkorát éli, addig meglehetősen kevés szó esik arról, hogy ebbe a szexuális egészség – ha úgy tetszik fittség – éppúgy beletartozik, és mint olyan, ez nem nélkülözheti a nemi szerveink gondozását sem. Pedig az aktív anyagcsere, a jó vérellátás – amit a masszázs és az intim  torna biztosít – feltétele a szövetek állagmegőrzésének is, annak, hogy a nemi szervek mennyire maradnak kellően érzékenyek a szexuális ingerekre
/mint ahogy létezik Intim Kozmetika,Intim plasztika,Intim torna ,természetesen van Intim masszázs is/
Amikor felhívod a kozmetikust,plasztikai sebészt,..bárkit nem azzal kezded,hogy a kezelés alatt lehet e simogatni,levetkőzik e,és sorolhatnám!Kérlek tisztelj meg azzal,hogy ha felhívsz  ezeket a kérdéseket nálam is mellőzöd,ne rabold ezzel az időmet.Köszönöm
 
Intim testrészünk ugyanúgy hozzánk tartozik mint a kezünk,lábunk,arcunk..és sorolhatnám.
Tisztázandó pár dolog a masszázzsal kapcsolatban:
Első sorban talán az,hogy semmi köze a szexuális szolgáltatáshoz!!
A masszázs/ok/tekintetében :
Csak a kezeimmel érintem a vendéget!
 
 
Ha minőségi szolgáltatást keresel,és azt amiről a masszázs szól,legyen az intim masszázs,vagy bármelyik másik,jó helyen jársz.
 
Várlak szeretettel!
2006 ban végeztem első masszőr tanfolyamomat,és folyamatosan képzem magam.
 
Különleges ,egyedi személyiség vagyok.
Ember szeretetem,és hivatásom szeretete munkám során is megmutatkozik.
HA BEJELENTKEZEL MAXIMUM 10 PERC KÉSÉST TUDOK ELFOGADNI HA IDESZÓLS
Új szabályok 2023 a bejelentkezést-lemondást illetően:

Kedves Vendégeim!Leendő vendégeim!

 

Az utóbbi időben sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy a foglalt időpontra lemondás, vagy bárminemű jelzés nélkül nem érkezik meg a vendég. Tudom, hogy mindenkivel történhet olyan dolog, ami felülírja a masszázs kezelés fontosságát../bár más szolgáltatók is küzdenek ezzel a problémával/. Sokan várnak időpontra, ha időben jeleztek, valószínűleg ki tudom adni a megüresedett helyeket, de ha egyáltalán nem, vagy csak az utolsó pillanatban szóltok, az nagyon kellemetlen és inkorrekt is velem szemben.ezért  Mindazoknak, akik nem jönnek el az általuk lefoglalt időpontra, és ezt előzetesen nem jelzik, csak az igénybe nem vett szolgáltatás 50% kifizetése után tudok új időpontot adni.

KÖSZÖNÖM A MEGÉRTÉST.

Bejelentkezés :7.00-19.00
Vendéget 20.00 -ig fogadok
Ha munkaidő előtt szeretnél jönni ,plusz 20% felárral lehetőség van rá előre egyeztetett időpontban
 
2023 novembertől az érintés terápia kerül fókuszba masszázsaim során.
a jövőben sportmasszázst nem vállalok.
tekintsd meg mire van lehetőséged .
 

JAPÁN MERIDIÁN REFLEX MASSZÁZS:

Az emberi szervezetben a Csí (életenergia) energia nem kaotikusan (rendezetlenül) áramlik, hanem 12 páros és 2 páratlan meridiánon kering, vagyis csatornákon, amelyeknek nincsen anatómiai megfelelője.

A modern biofizika bebizonyította, hogy a meridián-rendszer tényleg létezik. Ez a rendszer egyféle kapcsolat az éteri és a fizikai test között. Az életenergia sorban áthalad a test minden szervén, egy nap alatt egy egész kört tesz meg.

A masszázs során a Csí áramlásának visszaállítása a cél, mely után a kliens egy sajátos kellemes érzést tudhat magáénak és ez kihat az egész közérzetére.

Ez a masszázs nem hasonlítható a svéd a reflex és ezen masszázsokhoz. Ez teljesen egyedi és különleges. Itt nem lesz fáradtságérzés csak egy teljes feltöltődés, mely során könnyebb koncentráció, teljesítőképesség lesz tapasztalható.

A meridiánok az akupunktúrás pontokon keresztül stimulálhatók a legjobban, de simító hosszanti masszázzsal is végig kezelhetjük a vezetékeket.

Budapest 11.kerület

időpont egyeztetés szükséges.

/gyógymasszázs/

11000ft /60 perc

RELAX MASSZÁZS

 fokozza az izmok teljesítő képességét, jobb alvást biztosít, javítja a bőr állapotát, enyhíti a krónikus fájdalmakat. A masszírozás idegrendszerre gyakorolt nyugtató, stresszoldó hatását mindenekelőtt a kéz melege, a kifejtett nyomás és az érintés ingere váltja ki.

/KELLEMES RELAX ZENÉVEL

50 PERC :10.000FT

60 PERC:11.000FT

 

TESTMASSZÁZS-TALP MASSZÁZZSAL

Csak frissítő talpmasszázst vállalok

60 perc /18.000ft

A TALPMASSZÁZSRÓL:

A talpmasszázs rendkívül ajánlott azok számára, akik sokat állnak és stresszes életvitelt folytatnak.A frissítő talpmasszázs a reflex masszázson alapszik. Itt azonban nem időzünk hosszú ideig egy-egy reflexzónán, hanem általánosan átmasszírozzuk a talp és a lábfej teljes területét. Cél, hogy a nyirok- és vérkeringés serkentésével segítsük az anyagcsere folyamatok zavartalan működését, megakadályozzuk a salakanyagok lerakódását, illetve az igénybe vett lábfej és a talp izmait ellazítsuk.

Frissítő Talpmasszázs_

20 perc:8000ft

30 perc :10000ft

KISMAMA masszázs

Még a mai napig gyakran hallható az a tévhit, hogy várandósság alatt a masszázs semmilyen formája nem javasolt. Szerencsére ez az állítás ebben a formában nem igaz! A kismamamasszázzsal még a terhesség időszakában is van lehetőség az ellazulásra, feltöltődésre

A kismamamasszázs a masszírozás egy speciális formája, amely kifejezetten várandósok számára alkalmas. A többi masszázshoz képest az a legnagyobb különbség, hogy nem célja a gyors méregtelenítés. A távozó salakanyagok ugyanis a magzat szervezetébe jutva káros hatással lehetnének a fejlődésére. Ehelyett inkább a megnyugtatás, kellemes ellazulás, testi és lelki feltöltődés a cél.

30-40-60 perc

6000-8000-10000ft

Frissítő arcmasszázs 15 perc

5000ft

5000ft

Az arcmasszázs hatása megkérdőjelezhetetlen: elősegíti a bőr egészségének megőrzését, miközben ellazítja az arcizmokat. Pihentető és fiatalító hatása van, segíti a természetesen egészséges megjelenést és javítja a közérzetet.Csökken az idegrendszeri feszültség,kellemes érzés,ha relaxálnál.

MASSZÁZS+LÉZER KEZELÉS/Új szolgáltatás/

Miért is jó a lézeres kezelés,milyen problémákra ajánlott?

Minden jó masszázsterapeuta különböző típusú masszázs technikákat nyújt klienseinek, hogy a lehető legtöbb módon tudjanak a vendégeiknek  segíteni fájdalmuk enyhítésében és egyéb problémáikban.Én folyamatosan törekszem arra,hogy hatékonyan tudjak segíteni: A Safe Laser 500 Infra készülékkel fokozhatom ezeket az eredményeket. Eredményesen kezelhetőek az ízületek, szövetek, ínszalagok és izmok miközben csökkenti a gyógyulási időt és alternatív megoldást kínál a különböző sérülésekre és egészségügyi problémákra.

Fokozza a masszázs eredményét-2 az egyben kezelés:

26.000ft

30 PERCES MASSZÁZS

Hát masszázs

6000ft

BLOKKOLDÓ MASSZÁZS-KEZELÉS

Ez egy csodálatos, gyengéd lelki blokkoldó kezelés  olajokkal, mely finoman oldja a lelki traumákat, stresszt.
Egy olyan speciális technika, mely reflexpontok gyengéd érintésével, a szív energiaközpontjának tehermentesítésével tud segíteni, mély lelki rétegekig visszavinni minket és kapcsolatba kerülni, rég elfeledett, elfojtott blokkjainkkal, fájdalmainkkal, hogy azokat képesek legyünk végre oldani, elengedve, megnyitva a kaput a gyógyulás, megkönnyebbülés felé…
 
60 perc/19.000ft
 
 

SZERETET MASSZÁZS/Érintés terápia/

60 perc:19.000ft

80 perc :27000ft

50 percben intim masszázs nélkül :11000ft

A lélek érintése a testen keresztül

A masszázs az egész testet érinti.

Fentebb részletesen olvashattál róla.

 Nincsenek benne a hagyományos gyúró mozdulatok.Erőteljesebb,és lágyabb simító érintések kombinációja

intim masszázs a masszázsba építve:

Mi történik az intim (lingam) masszázs alatt?

Ahogy már a neve is sugallja, ez a masszázs az intim területre koncentrál, de vissza-visszatér a test többi részére is tovább mélyítve azt a tapasztalást, hogy a test egy nagyon érzékeny és érzéki egészet alkot. A masszázs során kiemelt jelentősége van annak, hogy a masszázs fogadója érzékelje és természetesként élje meg a vágy és az izgalom intenzitásának váltakozását. Sok szexuális probléma abból a félelemből indul ki, hogy egy együttlét során az izgalmi szint, így annak fizikai megjelenése (merevedés vagy a hüvely nedvesedése) alább hagy. Minél természetesebb ez valaki számára, annál inkább tudja fesztelenül átadni magát az élménynek és az új tapasztalatoknak. A masszázs speciális és tudatosan kialakított mozdulatok sorozatából áll, amik pont a fent említett folyamatot segítik elő.

Amíg az elme és a racionalitás határait át nem törjük, a szexuális energia a test azon részein érzékelhető leginkább, amihez az eddigi tapasztalataink alapján kap.

LINGAM/INTIM MASSZÁZS:

MI IS AZ INTIM /Lingam/MASSZÁZS?:

-Intim masszázzsal szinte minden létező testi-lelki probléma enyhíthető – még a szexuális zavarok is

masszázs során a vendég teljesen átadhatja magát az pozitív gondolatoknak, teste energiával telik meg, minden egyes kezelés után úgy érezheti magát, mintha teljesen újjá született volna

– negyven év körül a férfiak és nők intim szervei elkezdenek alul működni, idővel elgyengülnek, inaktívvá válnak, a szexuális teljesítmény romlik, férfiaknál merevedési zavarok  jelentkeznek.Nőknél hüvely szárazság,esetleg frigiditás stb

  Tehát az egészségre is jótékony hatással bír. A kezelések nagy mértékben javítják az urak közérzetét, biztosítják a kiegyensúlyozottság érzését.

A Lingam/intim/masszázsról:

MI a lingam masszázs

/Az esetek 99%ban tapasztalom,hogy aki hozzám érkezik vendégként,és azt hiszi volt már lingam masszázson,szembesül vele,hogy sosem volt csak valami olyasmin amit annak csúfoltak../

  • a szexuális energia van a fókuszban, de a kezelés nem szexuális szolgáltatás
  • nem az öröm megélése a cél, hanem a saját tested újként való felfedezése
  • A lingam masszázs célja, hogy ellazítson téged és kihozza belőled a legérzékenyebb oldaladat.

  •  
  • A szó legszorosabb értelmében felfedező utazás, amelynek során félretolhatjuk általánosan elfogadott elképzeléseinket és az eddig szerzett tapasztalatokat, s teljesen új módon élhetjük meg szexualitásunkat.Nem csak gyógyító, stresszoldó, érzékeket finomító és blokkoldó, hanem rendkívüli örömök élhetőek meg általa a férfiak felfedezhetik egy más módon a saját szexualitásukat
     
     

lingam masszírozása beépül az egész testmasszázsba – a határaidat teljes mértékben tiszteletben tartva.Kihozza belőled legérzékenyebb oldalad,ami ott szunnyad benned. A masszázs leginkább arról szól, hogy belehatolunk a gyönyör érzésbe , feloldjuk az energetikai blokkokat és feszültségeket.

Segít rátalálni férfi minőségedre.

A lingam masszázs több mint 15 lassú és finom minőségi mozdulatból áll

Mi NEM  a lingam?:

-nem 6-8 percben levezetünk../jó ha tudod ez köszönő viszonyban sincs a lingam masszázzsal/

-nem a teljesítményről szól

-nem kell megfelelned senkinek!

Testmasszázzsal

50 perc:18.000ft

60perc:19.000ft

80 perc:27.000ft

Lingam masszázs 30 perc:16.000ft